A KÉK AZ KÉK AVAGY A KÉK TÁSKA MINDENHEZ ILLIK

Szabó Anna | 10. 1. 2018

A táska a női gardrób egyik legfontosabb és legmeghatározóbb eleme, ezért a táskaválasztásnál legyen körültekintő, és ne vásárolja meg az első kezébe kerülő darabot.  Már rég nem érvényes a szabály, miszerint a táska színének és anyagának passzolnia kell a cipőhöz. A jelenlegi divat leginkább azt hirdeti, hogy „egy színből se legyen sok”, hiszen az eredetiséget nem ez határozza meg. Épp ezért, ha már régóta álmodozik egy olyan táskáról (ami nem fekete és nem barna), melyet szinte minden nap hordani szeretne, akkor válassza a kék színt! Megmutatjuk, hogyan tudja ezt a színt viselni és mihez. 
 

Tejesen természetes, hogy a táskavásárlásnál ezt a két szempontot tartja szem előtt – praktikusságot és sokoldalúságot. A táska árából kiindulva, ez nem az a gardrób kiegészítő, melyet túl gyakran cserél az ember, épp ezért logikus, hogy egy olyan kiegészítőt szeretne, ami passzol a ruhatára nagy részéhez.  

De ismerje csak el, hogy ez egy kicsit unalmas. Hiszen egy táska nem tud passzolni mindenhez, és így csak fölöslegesen fékezi magát az önkifejezésben.

HOGY MIHEZ HORDHATÓ?

Minden divatvilágában jártas nő pontosan tudja, hogy a táskának már nem kell illenie a cipőhöz. Ez a nemrég még érvényes szabály igen vastag bankszámlát igényelt, és sok esetben a kreativitás hiányát jelezte.

Engedje szárnyalni fantáziáját, és kezdjen el játszani a színekkel!  A legfontosabb, az összhang – de hogy mit mivel és milyen mértékben párosít, az már Önön múlik.

Ha nem biztos a saját divatízlésében, akkor a következő alapszabályt kövesse: a cipő és táska színének legalább egyszer még fel kell tűnnie az outfitjében. Nem egy bonyolult dolog, mégis (az előző cipő és táskapárosításhoz képest) sokkal olcsóbb.

A KÉK EGY TÖKÉLETES SZÍN

Egy ilyen kék táska szimbolizálja a belépését egy új és felszabadultabb színvilágba. Ha egy sötétebb színárnyalatot választ (tengerészkék, királykék, petróleum kék), akkor nem vonzza magára mindenki tekintetét, ugyanakkor messze elkerüli a szürke középszerűséget.

Meglátja, hogy az új kék bőrtáskája a legkedveltebb kiegészítőjévé válik nem csak a munkahelyén, de vásárlásnál és az utazásnál is. Elég ha felkapja a kedvenc farmerjét egy fehér, kék, szürke, fekete vagy piros inggel, blúzzal vagy szvetterrel és voilà! Csodaszép outfit született.

MELYIKET, HOGYAN ÉS HOVÁ?

Bizony pontos szabályok léteznek a táska méretét és formáját illetően. Ismeri és alkalmazza őket bizonyára Ön is. Ha mégsem, akkor itt az idő, hogy megtudja miről is van szó.

A jó hír az, hogy a jelenlegi divat a praktikusságnak kedvez. Nagy és „óriási” táskák is hordhatóak! Sokszor az az érzésünk, hogy minél alacsonyabb és törékenyebb egy nő, annál nagyobb táskát választ. Ezt Ön is észrevette?

A nagy táskák tökéletesen alkalmasak a mindennapi használatra – iskolába, munkába, sportoláshoz vagy lezser stílushoz. Ezek pontosan azok a helyzetek, mikor a nők sok mindent hordanak magukkal. És végre belefér minden! Mindössze még egy fontos szabályt vegyen figyelembe: felejtse el az anyag „hobo bags” és a tengerparti táskákat, ugyanis a városi táskáknak erős és szilárd formájúnak kell lenniük. Ennek ékes példája a képen látható Brastini La Valentina kék válltáska, mely felvillanyozza a kiskosztümöt, ruhát, farmert és a szvettert.  

Ha inkább a sportos öltözetre esküszik és azt kedveli, akkor a klasszikus válltáskát kerülje el messziről. Ugyanis a teniszcipős–melegítőfelsős kombinációhoz nem illik ez a típusú táska. Ide válasszon egy szép női városi táskát. A jelenlegi divat nagyon kedvez a városi táskáknak is, így van választék bőven. Viszont ha nagyon nem kedveli a hátitáskákat (lehet az akár a legtökéletesebb női városi táska a világon), akkor is tudunk Önnek egy megfelelőt mutatni– crossbody táska (hosszú füllel, keresztben hordva).

Formális estéken (pl. bál) épp ellenkezőleg, a maxi táskák, cossbody táskák és más óriások hordása szigorúan tilos. Itt tökéletesen megfelel egy elegáns ridikül, de elfogadható a csuklóra akasztható kis kézitáska viselése is.

Ne feledje, hogy a táskaválasztásnál nem csak a táska színe fontos, de a stílusa, szabása és anyaga is. Ennek mindig egyeznie kell a ruhatárával.

Szerencsés és örömteli táskarendelést kívánunk, és bízunk abban, hogy Ön is részesévé válik a színvilág fergeteges birodalmának, és a kék szín egyedülálló színárnyalatai bekerülnek a ruhatárába.