Tommy Hilfiger eredeti stílusa

Tóth Katalin | 1. 4. 2019

Nem egy tuctos márkáról van szó.Ellenkezőleg! Ahhoz, hogy értékelni tudja a Tommy Hilfiger márkát, először is meg kell hogy ismerje történetét. Azután biztosan másként fog nézni a Tommy Hilfiger márkára. Szerintem vágyakozóan.

Tommy Hilfiger márka alapítója nem csak egy unalmas márkát szeretett volna létrehozni, hanem valami coolt, mi magába fogja rejteni az amerikai éjjeli utcák szellemét.Ez sikerült is neki.

Első vállalatát a hippi korszakban alapította The People’s place néven.Sajnálatos módon az emberek inkább szórakozni jártak oda, mint vásárolni, így 25 évesen csődbe jutott.Hilfiger annyira csalódott magába, hogy nem fogadta el az állásajanlatokat olyan cégektől mint például Celvin Kleinl, P.Ellisel. Megpróbálta még egyszer merészebben. Sikert aratott.

Tommy Hilfiger a fiatal közönséget nemcsak rendkívüli kollekciókkal, hanem gyakran ostoba viselkedésével is megnyerte. Példa erre, amikor 2005-ben Axl Rose-val (a Guns and Roses vad énekesével) került vitába ,szó szerint megpofozta, ami megdöbbentően erősített márkanevén a piacon. Tommy bebizonyította, hogy nem csak divatról van szó, hanem életmódról. A vásárlási lavinát azonban Snoop Dog rapper indította le, aki Tommy Hilfiger által tervezett pulóvert viselt egy talkshow során.

Tommy Hilfiger márka azért is különleges, mert elérte azt, amiért mások is küzdenek - elnyerte a fiatalok tettszését.

A Tommy Hilfiger termékei között nemcsak ruházatot, hanem karórákat, parfümöket, kézitáskákat és ékszereket is megtalálunk. Minden karóra modell sikeresen ötvözi a klasszikus és sport szellemet.

Tommy Hilfiger karórák

A Tommy Hilfiger karórák főként egyedi kivitelezésű darabok, de viszont mindig értékesek a fogyasztók számára a magas minőség által.

Csakúgy, mint az amerikai utcákon a fiatalok, ezek a karórák provokálják a közönséget és lebontják a hagyományos konvenciókat.Ennek ellenére mégis megőrzik egyszerűségüket és fiatalos cool stílusukat.

Tommy Hilfiger főként divat karórákat tervez, de néha megjelenik köztük néhány klasszikus modell is.

Karóra funkciója

Általában egy Tommy Hilfiger karórát kronográf, másodperc mutató, 24 órás időkijelző,hét napja mutatató kijelző egészíti ki.

Az óraház anyaga általában acél , legtöbb modell lekerekített, így mindig sikk és nagyon jól mutat. A bőrszíj általábban sokkal keresettebb, mint az acélszíj, de a Tommy Hilfiger karórák kínálatában megtalál mindkét típusú pántot. Néhány modell műanyag és szilikon szíjjal diszponál.

TH karórák ellenállnak a mindennapi nedvességnek. Néhány modell Bluetooth vagy stopperel van kiegészítve.

A tricolor logóval ellátott karórák nem tartoznak a legolcsóbb árukhoz, de egyes kollekciókban nagyon kedvező árú modellek is vannak.

Tommy Hilfiger férfi karórák

Tommy Hilfiger férfi karórái tükrözik New York utcái sport életstílusát. Jelentősen nagyméretű számlapok, bőrszíjak és színek jelzik a kötetlenséget és az erőt. Éppen ezért a Tommy Hilfiger karórákat leggyakrabban olyan fiatal férfiak vásárolják meg, akik autentikusok akarnak lenni, de még mindig amerikai divatot vallanak.

Néhány Tommy Hilfiger modellnél taláthatók római számok, melyek a modern dizájnal kombinálva sokkolóan jól néznek ki.

Tommy Hilfiger Erik kollekciójában lenyűgöző divatos darabok vannak. A nem szokványos színeknek köszönhetően nagyszerű kiegészítő minden alkalomra. A rózsaarany tok kombinációját bőrszíjjal és barna számlappal harmonizálták. Ezek az órák 5 ATM-ig vízállóak, koronával védve.

Egy kicsit titokzatosabb darabnak tarthatjuk Will nevezetű kollekciójában megtalálható karórát. Ennek a karóranak a toka acél, ezüst színű. Fekete bőrszíjjal,fekete számlappal, klasszikus számokkal együtt egy mesteri alakítás. A legtöbb modellhez hasonlóan ezt a számlapot is ásványi üveg védi.

Tommy Hilfiger női karórák

Tommy Hilfiger női karórák nagyon hasonlóak a férfi karórákhoz.Jellegzetes erős színek nagy önbizalmat igényelnek, ezért inkább fiatal lányokat érdeklik, melyek szeretnek bulizni és tele vannak energiával.

Tommy Hilfiger női karórák Savannah kollekcióból titokzatos és elegáns benyomást keltenek. Számlapon nem található klasszikus számozás mint 3,6,9,12, hanem 4,8,12 ami egy mágikus háromszöget alkot, melyben könnyen eltévedhetünk.Pontosan ezek a részletek teszik a Tommy Hilfiger márkát kivételessé.

Második kivételes példa a Gracie kollekció, mely karórák toka, számlapja, szíja rózsaarany színű. Törékeny, de valahol mégis szilárd kisugárzású karóráról van szó.Pontosan olyan, mint minden nő álma.

MIindegyik karóra magában egy egyedülálló, eredeti,lélegzetelállító darab. Biztosan beleszeret Ön is.Tommy Hilfiger női karórák kínálatában többféle stílust találhatunk, mely könnyíti a választást. 

Férfi Tommy Hilfider parfümök

Tommy Hilfiger Tommy Eau de Prep energikus fás Eau de Toilette kifejezetten tavaszi időjáráshoz illő.Az illat a magabiztos férfiaknak, akik szeretik az adrenalint de kényelmesnek és vonzónak érzik magukat.Mindennapokra alkalmas, hosszantartó illat.

Tommy Hilfiger parfümök árban elérhető luxust jelentenek, melyek örömet okoznak .

Tommy Hilfiger női parfümök

Tommy Girl

Tommy Hilfiger Tommy Girl nyári sexi illat.Modern magabiztos nőknek romantikus lélekkel ideális.Arómájában érezhető feketeribizli, mandarin, almafa virág és kamélia illat. Nagyon sexi, mégis elegáns! Bizonyosodjon be róla Ön is.

Tommy Hilfiger Loud for Her

Rock and roll illat Loud for Her a Tommy Hilfiger márkától szenvedélyes, kirobbanó zenével van inspirálva.Kifejezetten a fiatalabb magabiztos nők illata.Őszinte,érzékeny és erős - az a Loud for Her illat!

Engedje magát elvarázsolni Tommy Hilfiger New York-i stílusával, legyen cool,free és young.