Éljen át egy stílusos nőnapot

Farkas Dóra | 4. 3. 2019

Végre elérkezett a tavasz.Tavasszal a tavaszi ünnepek is, melyeknek minden évben örülhetünk. Ezúttal ünnepelje meg a nőnapot mindennel, mi vele jár. Mutassa meg mennyire becsüli a fontos nőket  életében.

A nőnap története

Nemzetközi nőnapot minden év március 8-án tartanak, több mint 100 éves történettel. a nők évszázados küzdelmét eleveníti fel, melyet az egyenlő jogokért és lehetőségekért vívtak.Az első március 8-hoz kötődő esemény 1908-ben történt, amikor március 8-án emberibb munkafeltételeket és magasabb fizetést követelő textilipari nődolgozók tüntettek New York utcáin.Először 1909 február  28 -án ünnepelték.Pontos dátum csak az első világháború után lett meghatározva. 1917. március 8-án Oroszországban nők tüntettek kenyérért és békéért. Négy nappal később – nem közvetlenül ennek a tüntetésnek a hatására – II. Miklós cár lemondott, s polgári kormány alakult, mely szavazójogot biztosított a nőknek. Ezzel vált véglegessé a nőnap dátuma is, mely a világ legtöbb országában március 8-a.1975-ben nemzetközileg elismerte az OSN is.

A rendszerváltás után a nőnap Magyarországon is elvesztette eredeti munkásmozgalmi hangulatát, helyette a virágajándékozás dominál. Sokszor politikai kampányokkal főzik össze, de mindenekelőtt a nők iránti tisztelet és  megbecsülését fejezi ki.

Hála fontos, de sajnos nem megbecsült tulajdonság, pedig azok akik mindenben segítenek,megértenek bennünkek biztosan megérdemlik.Nem  csak az anya meg a nagyi, hanem a társunk, barátnőink is.Manapság sok dolgot természetesnek veszünk, és elfelejtünk köszönetet mondani, értékelni ezeket a dolgokat.

Most akad lehetőség egy nap(remélhetőleg több is) értékelni azokat a nőket, melyeknek szeretné kifejezni megbecsülését.

Hogyan lehet ezt e legjobban kimutatni?

Szerezzen örömet virágcsokorral, csokival, nöi karórával, hajkozmetikával vagy parfümmel.Olyan dologgal, melynek jelentősége lesz önnek és kedvesének is.Hagyja magát inspirálni a mi kínálatunkból. Csak el ne felejtse. Megéri emlékeztetni az Ön életében jelenlévő nőket,mennyit jelentenek Önnek. 

Parfüm

Női parfüm egy csodás tipp ajándéknak, biztosan megörül minden nő. Egy kellemes női parfüm felvidítja a hölgyeket , biztosan örömet szerez vele.Például a menta illat jó hatással van  a stresszes fáradt időszakban (Giorgio Armani – Acqua di Gioia),  levandula felengedi érzékeit  (Calvin Klein Obsessed),rósza illata megerősíti  lelki egyensúlyát  (Chloé Chloe), a kávé illat segit a feszültséggel szemben (Yves Saint Laurent – Black Opium).Sok recenziónak köszönhetően parfüm kiválasztása nem nehéz dolog.Esetleg feltűnés nélkül szondálhat milyen parfümöt használ a hölgy, és rendelhet ugyan olyat.

Karórával kifejezi megbecsülését

Luxus női karórák Michael KorsFestina vagy Fossil tökéletesen kifejezitk érzéseit,megbecsülését a szeretett nő iránt.Átgondoltan ajándékozzon.

Érdekességek, melyekről biztosan nem tudott

  • Oroszországban bevezettek listát is alkalmatlan ajándékokról.Például  fitneszbelépő  vagy konyhai műszerek.
  • Törökországban a nőnapot kivételesen élik át.Március 8-án tilos belépés van férfiak számára sok helyen.
  • Szegfűt, mely sokáig szimbolizálta a nőnapot .Azért ajándékozták, mert kevés volt a vágott virág.
  • Nemzetközi nőnapot tartanak Kínában,Arméniában,Kambodzsában,Algériában sőt Mongóliában is.